Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Utolsó hozzászólások

Apátvarasd képviselő testülete

Apátvarasd

Weboldal

Pécsváradtól 6 kilométerre, a 6-os főút közelében található zsáktelepülés.
Szomszédos települések: Erdősmecske, Zengővárkony, Lovászhetény, Mecseknádasd, Ófalu.
Története
A középkorban alapított magyar falut a török hódoltság után sváb telepesek népesítették be ismét. 1930-ban 8 magyar és 329 német, 1970-ben 236 magyar és 70 német élt itt, mert a II. világháború után a németek többségét kiköltöztették.

A falucska már az Árpád-korban is lakott település volt, a pécsváradi apátság alapítólevele már 1015-ben említi a települést, e szerint Szent István az apátságnak adományozta a helységet. Egy 1220-ban kelt okirat Vorost változatban szól a hajdani faluról. Ekkor magyarok lakták, de nem tudni még pontosan, hol keresendő ez a Vorost. Feltehető, hogy a Szentivánvarasd jelölés ennek emlékét őrzi. Mindenesetre pusztuló temetőjében néhol kopott templomalapok látszanak. Középkori kolostor állt a határban, talán a mai temető területén vagy a Szentiván-dűlőben. A német bevándorlók a török után 1720 táján érkeztek, először a mai Bayer-keresztnél és környékén települtek le, majd a jelenlegi helyen hozták létre végleg otthonaikat. A ma is álló műemlék templomot 1792-ben szentelték fel, a kicsiny temetői kápolnát a múlt században építették. A II. világháború vetett véget a további fellendülésnek, a kitelepítések során majdnem minden német családnak el kellett hagynia a falut.
A templom melletti művelt részen és a közeli iskola udvarán nemegyszer bukkantak emberi csontokra, amelyek egy hódoltsági vagy egy török utáni sírkert nyomát sejtetik. Az Arany-hegynél római út vezetett, amely mentén őrtornyok magasodtak. Minderre a kerámiatöredékek és a csontdarabok utalnak. Ugyanitt időnként őskori pattintott kőeszköz-maradványokat is kivet az eke.

A falumúlt adatait egy nagy okiratformájú papírra jegyezve a községházán helyezték el a falon. A históriát Klug József lokálpatrióta írta meg. Címert még nem tervezett a községvezetőség.

Az elmúlt években Apátvarasd sokat fejlődött. Ivóvíz és villany minden háznál van, a lakások majdnem felében telefon is található. A község útjai aszfaltozottak, a szemétszállítás szervezett.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.498444 | Megtekintett oldalak száma: 375